2018. július 25., szerda

Stephanie Garber - Caraval - Edina kritikája

Helló molyocskák! Ma egy olyan könyvről írok értékelést, ami óriási sikert aratott világszerte, ez pedig a Caraval. Stephanie Garber szinte játszik az érzékszerveinkkel. „Ne feledd: ez csak egy játék...“ A könyvesboltban nagyon sokáig gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e, még Reninek is írtam egy üzenetet, hogy ő mit mond. Végül mégis úgy döntöttem, hogy ennek a regénynek a polcomon a helye. Nem csak a borítója fogott meg, de a belül rejtőző Scarlett és húga Tella is.


Alapadatok a könyvről:
Írta:  Stephanie Garber
Címe: Caraval
Kiadta:  Libri
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 470
Fülszöveg: Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!


„A megvalósuló álmok gyönyörűek, de ha az ember egy álomból képtelen felébredni az rémálommá válhat…“


Szerintem nagyon magával ragadó a testvérek története. A lapok is gyorsan elfogytak, már az elején az is tetszett, hogy elolvashatjuk Scarlett leveleit. Éveken keresztül próbálkozik jegyet szerezni a Caravalra, de minden hiába. Egyszer aztán nagy meglepetésére Legend választ küld neki. Scarlett közben tervezgeti az esküvőjét. Úgy gondolja, hogy mégis érdemes lenne elmenniük a Caravalra, mivel azért elég csábító ajánlat, hogy teljesülhet egy kívánsága. De ez azért nem hullik csak úgy az ölébe.

Egy érdekes feladatot kapnak a jelenlévők és ezt teljesíteniük kell, míg véget nem ér a Caraval.
Scarlett húga, Tella és Julian a tengerész megszervezi a szökésüket, ugyanis erről az apjuknak semmit sem szabad tudnia. Nagyon fél, hogy megbüntetné őket, sajnos az évek során apjuk vadállattá változott. Mindig veréssel bünteti őket és a másikat bántja, nem azt aki bűnös, hogy még jobban fájjon. Reménykedik benne, hogy még visszaér időben és a szépséges esküvő sem marad el.
Nagyon személyes lesz az idei Caraval Scarlett számára, mivel rájön, hogy húga eltűnt és az ő megtalálása lesz a feladat. Elkezdődik az előadás, ami néha valóság, néha játék, nem mindig hihetnek a saját szemüknek. Lesz itt szerelem, barátság, hazugság, titkok sokasága és mágia.


Minden embernek hatalmában áll, hogy megváltoztassa a sorsát, ha elég bátor hozzá, hogy harcoljon azért, amit mindennél jobban kíván.“


Az írónő nagyon jól ábrázolja a Caravalt, mindent el tudtam képzelni az ottani világból. Kívül a szürke hétköznapokra emlékeztet, de belül minden ragyog, színes, csillogó. Legend is egy nagy titok, nem tudjuk, hogy tényleg közöttünk van-e, vagy csak egy kitalált személy. Viszont soha nem lehetünk biztosak semmiben, amit ott látunk vagy hallunk. Mindennel vigyázni kell, mert már halálos áldozata is volt ennek a játéknak. Rengeteg fordulat és csavar van a könyvben, én is sokszor még kétszer-háromszor is elolvastam egy oldalt olyan arccal, hogy ez most kooomoly?


Remélem a második rész ilyen csavaros és fordulatos lesz. Ajánlom mindenkinek, akik szeretik a fantasyt. Sok meglepetést tartalmaz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése