2017. június 29., csütörtök

Josh Malerman - Ház a tó mélyén - Renike kritikája

Sziasztok molyok! A Fumax kiadónak köszönhetően lehetőségem volt elolvasni a Ház a tó mélyén című könyvet, amit nem győzök elégszer meghálálni. Mielőtt belekezdenék az értékelésbe, tudni kell rólam, hogy Josh Malerman a kedvenc íróim közé tartozik, hiszen amit a Madarak a dobozban című könyvében csinált, az nem volt semmi. Nekem az az egyik kedvenc könyvem, és gyakran eszembe jut, hogy mennyire szerettem, mert rendkívül különleges regény. Tehát magasak voltak az elvárásaim ezzel a könyvével kapcsolatban is, de úgy gondoltam, ha már feleannyira lesz jó, mint a Madarak a dobozban, nem lesz gond. Szerencsére nem kellet csalódnom Joshban, ez a könyve is ütősre sikeredett.

Alapadatok a könyvről:
Írta:  Josh Malerman
Címe: Ház a tó mélyén
Kiadta:  Fumax kiadó
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 160
Fülszöveg: Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.
Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.
Két emelet.
Egy kert.
És a bejárati ajtó nyitva áll.
Egy ház a tó mélyén.
A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:
Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.

"ENNÉL JOBB ELSŐ RANDIRÓL MÉG SOSEM HALLOTTAM."
(első mondat)

Amelia és James randizni mennek. Alig ismerik még egymást, de belevágnak a közös kenuzásba. Gyönyörű látvány fogadja őket, a tó és a természet csodálatos. Az egyik tóból áteveznek a másodikra, ahol szintén szép az egész táj. Nem győzik csodálni. Aztán észrevesznek valamit. A kenujukkal áthaladnak egy kis alagúton, ahol folytatódik a tó, és találnak egy harmadik tavat. Nem is tudtak eddig a létezéséről. Ami még furcsább, hogy egy ház van a tó mélyén. És innentől fogva minden megváltozik.
Állandóan visszatérnek a tóhoz, amiről senkinek sem beszélnek. Ez az ő kis titkuk. Lemerülnek a víz alá és apránként fedezik fel a ház minden zugát. Az író nagyon jó abban, hogy úgy tud félelmet gyakorolni rád, ahogy senki más. Mert komolyan mondom, én féltem a háztól és izgultam, hogy mi fog kisülni az egészből.


A fiatalok egyre jobban megismerik egymást és a házat, és szinte már az összes szabadidejüket itt töltik. Olyasmik történnek, amiknek nem is lehetne szabad, de nekik az a szabályuk, hogy nem kérdezik meg maguktól, hogy "Miért?" és "Hogyan?". Többet nem szeretnék elárulni róla, mert nem akarom lelőni a poént. A könyv egy kisregény, így nem olyan hosszú, pár óra alatt ki lehet olvasni, nekem is addig tartott.


"Miért van az, hogy a csillagok, bármily fényesen ragyogjanak is az éjszakai égen, nem tudják száműzni az éjszakát?"

Végig körüljárta az a hangulat, ami a Madarak a dobozban könyvében is jelen volt. Rejtélyek, félelem az ismeretlentől. Vagy valami egészen mástól? Ezt már nektek kell kideríteni.
Én teljesen meg voltam elégedve a könyvvel, a befejezése remek lett. Így kell ezt csinálni!
Josh egy remek író, bátran kijelenthetem ezt, hiszen meg tudta ismételni azt, amiért az első könyvét annyira szerettem. Tudja, hogyan kell félelmet gyakorolni az emberre. Végig magam előtt láttam a cselekményt és engem is magába szippantott a tó és a ház.


Hamarosan elolvasom a harmadik könyvét is, a Végzet tébolyult kerekét, szintén a kiadónak hála. Már most tudom, hogy hasonló élményre számíthatok.

2017. június 28., szerda

Jodi Picoult - Magányos farkas - Edina kritikája

Minden olvasónak van kedvenc írója, akiben megbízik és tudja, hogy egyik könyvében sem fog csalódni. Én is így vagyok Jodi Picoult regényeivel. Alig bírtam kivárni mikor fog megjelenni a Magányos farkas. Szerencsére elég hamar be tudtam szerezni, mikor barátnőmmel a könyvesbolt előtt sétáltunk és megláttam rögtön tudtam, hogy nagy vétek lenne otthagyni ezt a csodát. Egy hét alatt ki is olvastam, bár elég hosszú időnek tűnik számomra, de suli után tudtam csak a könyvhöz jutni. Nem is szaporítom tovább a szót, térjünk a lényegre, hisz ti is azért olvassátok most ezt a bejegyzést.

Alapadatok a könyvről:
Írta:  Jodi Picoult
Címe: Magányos farkas
Kiadta:  Athenaeum
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 382
Fülszöveg: 
Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. 
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.

A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fekete bárányként kezelt Edward is kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja hátrahagyott ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival.
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy olyan időben, amit hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…

„A Falka ereje a Farkas, és a Farkas ereje a Falka.”

Egy kész családi dráma közepén találjuk magunkat. Luke és lánya Cara nagyon súlyos autóbalesetet szenvednek. Az apa kómába esik, és az élete a széthullott család kezébe kerül. A döntés egy Carától idősebb személy jogában van, de vajon ugyan azt akarják mind a ketten? Sajnos felmerül az eutanázia fogalma, csak nem biztos, hogy mindenki ezt szeretné.
Több szemszögből követhetjük végig a történetet és ez segít megérteni mindenki hozzáállását és véleményét a történtekhez. Luke a múltból jelentkezik, tőle visszaemlékezéseket olvashatunk.


Luke, a bátor és erős apuka. Megpróbál csatlakozni egy kanadai vadon élő farkasfalkához, hogy közelebbről is figyelhesse a mindennapjaikat. Nagyon nagy fájdalmat okozott ezzel családjának, hogy fontosabbak a farkasok, mint a felesége és gyermekei. Később egy lakókocsiban élte az életét, család nélkül. Ezt az elhivatottságot lánya örökölte, kiköltözött hozzá és együtt a farkasokért éltek. Cara meg is próbálkozik egy olyan módszerrel, hogy farkasterápia, elviszi a kórházba imádott farkasait. Az a jelenet, hogy-hogy próbálnak felszökni a kórház folyosóin és a kórterembe nálam mindent vitt.


„A vadonban azonban nincsenek tündérmesék. Hamupipőkéből sosem lesz királykisasszony.“

Picoult rámutat arra is, hogy hiába volt Luke ünnepelt filmsztár és közkedvelt szereplő a természetfilmekben ez nem minden. Sokkal fontosabb a család. Későn vette észre, hogy talán emiatt is hever romokban az élete és távolodik el családjától.

„A farkasok nem gyászolnak. A természetnek megvan a maga hatékony módszere, hogy szembesítsen a realitással.“



Nagyon sokszor gondolkodtam el én is, hogy mi is lenne a legjobb Luke-nak. Valahogy át tudtam érezni a szereplők helyzetét és lelkivilágát. Szerintem nem lehet helyesen dönteni. Megrázó történet, el is bőgtem magam szokásomhoz híven, ha Jodi Picoult könyvet olvasok.
Ajánlom mindenkinek és várom már, hogy olvashassam a legújabb Jodi Picoult könyvet, ami most jelent meg június 22-én, a címe pedig Apró csodák.

2017. június 27., kedd

Köszönjük Fumax kiadó!

Sziasztok! Ebben a posztban szeretnénk köszönetet mondani a Fumax kiadónak, akik megkeresésünk után voltak olyan kedvesek, és biztosítottak nekünk recenziós példányokat a következő gyönyörűségekből:


Josh Malerman - Ház ​a tó mélyén
Josh Malerman - A ​végzet tébolyult kereke
Christopher Golden - Uncharted ​– A negyedik labirintus
Scott Hawkins - Az ​Égett-hegyi könyvtár
Dan Wells - Nem ​vagyok sorozatgyilkos trilógia
Gregg Hurwitz - Az ​Árva

Valamint szeretném ezúton is megköszönni Holló-Vaskó Péternek(A. M. Aranth), hogy biztosított egy dedikált példányt a könyvéből, az Oculusból. Nagyon megmosolyogtam, amikor megláttam. :D Olyan boldog vagyok és alig várom, hogy elolvassam. :) (Szerintem még ma nekikezdek.)


Annyit már most tudunk, hogy remek nyárnak és olvasnivalóknak nézünk elébe.
Tartsatok velünk ti is! :)
Köszönünk mindent!

2017. június 26., hétfő

Büszkeségek, avagy Edina könyvei

Helló mindenkinek! Ma jöttem egy kicsit dicsekedni. Takarítottam a szobámban és lekerültek a könyveim a polcokról, mert már 2 polcot foglalnak el. Eléggé megszaporodtak, ahhoz képest, hogy először csak a kedvenc könyvem a Csillagainkban a hiba, és az Amíg élek című regény volt meg. Mostanra már 32 könyv az enyém. Már kezdenek gyűlni a Vörös és a Rubin pöttyös könyvek is, mert azok igazán nagy élményt tudnak nyújtani, de ezen felül van a Gabo kiadótól, az Athenaeumtól, Cicerótól, General Presstől és még sorolhatnám. Annyira imádom őket, minden este megnézem, megsimogatom az én drágáimat, tudom ez már szinte beteges :D
Nektek milyen regények, könyvek foglalják el a polcokat? :)




Isten hozott az Abszol úton - A Harry Potter és én (R)

Sziasztok! Szép nap ez a mai, ugyanis ma van húsz éve, hogy megjelent a nagyszerű Harry Potter sorozat első része, a Harry Potter és a bölcsek köve. 1997 június 26-án indult útjára J.K. Rowling varázslatos története és bűvölt el sok millió gyereket és felnőttet a világ minden táján.


A sorozat engem is rabul ejtett, igaz, csak évekkel később, mert kiskoromban nem szerettem olvasni. Szerencsére amikor már elkapott az olvasási láz, bepótoltam a sorozatot. Tizennyolc(!!!) éves koromban olvastam el először, és nagyon örülök, hogy így döntöttem. A filmeket mindig is szerettem, de amikor a könyveket elolvastam, minden kitisztult. Annyi sok rész kimaradt a filmekből és jó érzés bővebben átlátni az eseményeket. Teljesen magába szippantott Harry története, és azóta már többször is újraolvastam az összes részt. Lehet, hogy hamarosan újra nekilátok. :)

Egy kép a Harry Potter első részéből, ami 2001-ben jelent meg
Sajnos blogtársamat, Edinát még nem sikerült meggyőznöm, hogy olvassa el a könyveket, ezért most szeretnék hozni kedvcsináló idézeteket a Bölcsek kövéből, hátha sikerül végre. :D Edina, el kell olvasnod!

"– Áh, a zene… – szólt a szemét törölgetve. – Varázslatosabb bármely mágiánál."

"Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni."

"Az igazság csodálatos dolog, de szörnyű is lehet, ezért nagyon óvatosan kell bánni vele."

"Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlanul is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembenézni – nos, ez pontosan ilyen helyzet."

"Mi vagy te, szellemecske, kósza lelkecske vagy csúnya-rosszcsont nebulovacska?"

"Hermione felállt, és lesújtó pillantást vetett a fiúkra. 
– Remélem, elégedettek vagytok magatokkal. Meghalhattunk volna, vagy, ami még rosszabb, kicsaphattak volna minket."

2017. június 24., szombat

Mit olvass nyáron?

Sziasztok! Végre eljött a nyár, amikor több idő jut mindenre, az olvasásra is. Szeretnénk egy pár könyvecskét ajánlani nektek, amit mindenképp megéri elolvasni nyáron, ha még eddig nem tettétek volna.

Edina:
Jenny Han - Nyár trilógia


Ha már nyári olvasmányokat ajánlunk, legyen egy trilógia, ami a nyári szünetben, tengerpart mellett játszódik. Nem túl hosszú könyvek, rövid fejezetekkel és tartalmas mondanivalóval. Megéri elolvasni, nekem egy hétig tartott csak, nagy kár, hogy nincs negyedik rész.

Az új amerikai kiadás gyönyörű borítói

Daniel Glattauer - Gyógyír északi szélre (1,2)



Ez a könyv megtestesíti a jelenkort. E-maileken keresztül tartja a kapcsolatot a két főszereplő, de a találkozáshoz nincs merszük. Vagy igen? Két rövid, szórakoztató könyv, fél nap is elég hozzá. Vajon a levelekben ki lehet fejezni mindent? Hogy működnek a kapcsolatok a világhálón keresztül?

E. Lockhart - A hazudósok

Renike példánya :)
Az egyik kedvencem. Fiatalos, merész szereplőkkel, vakmerő csínytevésekkel és szenvedélyes érzelmekkel fűszerezve. A történet végén mindig HAZUDNI kell. Ha jót akarsz magadnak, azonnal szerezd be ezt a könyvet. Nagy csapás fog érni, és a vége felé már teljesen el fogod veszteni a fonalat. Hajrá!

Renike:

Cecelia Ahern - Ahol a szivárvány véget ér


Ha eddig még nem volt alkalmad ezt a könyvet olvasni, a nyár tökéletes alkalom arra, hogy bepótold. Sokáig ez a könyv volt a kedvencem. (Amíg nem olvastam Okváth Anna - Szonáta gordonkára és kávédarálóra c. könyvét) Könnyed hangulatú, letehetetlen, tele örömmel, bánattal, szerelemmel, barátsággal és családi kapcsolatokkal. Az egész könyv e-mailek, sms-ek, chat üzenetek és levelek sokasága. Nagyon működik ez a stílus, ezért is szeretem annyira. Eddig háromszor olvastam magyarul, egyszer angolul, úgyhogy ebből is látszik, mennyire imádom. Hamarosan tervezek róla írni egy hosszabb bejegyzést is a blogra. Még annyit hozzá szeretnék tenni, hogy a képen látható példányom már több, mint 17 embernél járt és senki sem csalódott benne!



Nicola Yoon - Minden, minden


A múltkoriban volt alkalmam olvasni a könyvet. Tipikus nyári olvasmány, rövid történet, aranyosak a szereplők. Nemrég jelent meg a könyv filmes borítós kiadása, ami szerintem gyönyörű lett.
Ha bővebben szeretnél róla olvasni, itt a kritikám: Minden minden

Hidasi Judit - Április ​út

A könyv még 2012-ben jelent még és már elég régen olvastam, de annyira még emlékszem, hogy mennyire szerettem. Érik az újraolvasás, lehet, hogy nyáron sort is kerítek rá. :)

"Találkozhatsz ​tizenöt évesen életed szerelmével? És mi történik akkor, ha egy szörnyű tragédia folytán el kell válnotok egymástól? Ha újra látjátok egymást az életetek már nem lesz ugyanaz… "


Ennyi lett volna, remélem, segítettünk nektek dönteni. Ti mit ajánlanátok nekünk? Írjátok meg hozzászólásban! :)

Penelope Ward - Stephbrother dearest – A legdrágább mostohabátyám - Edina kritikája

Szép napot molyocskák! Ma úgy döntöttem, hogy egy romantikus-erotikus new adult könyvről fogok nektek kicsit mesélni. Két hónapja, áprilisban jelent meg Penelope Ward: Stephbrother dearest – A legdrágább mostohabátyám című könyve. Most először olvastam az írónőtől és nagyon megtetszett a története. Igaz, hogy mindig összetörte a szívem és még a sírást is előidézte, de soha nem fogom megbánni, hogy belekezdtem. Gyorsan olvasható, nem túl hosszú fejezeteket találhatunk és két részből áll. Vágjunk is bele.

Alapadatok a könyvről:
Írta:  Penelope Ward
Címe: Stephbrother dearest – A legdrágább mostohabátyám
Kiadta:  Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 310
Fülszöveg: Nem kellene akarnod őt.
Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.
Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.
Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.
De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.
Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.
Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.
Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.
Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.
És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!
Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.
Perzselő vágy és nyers erő. Láss a mélyére!

„Én akarok lenni az első, aki mindent megmutat neked, és akire mindig emlékezni fogsz.“

Elec a mostohabáty szerepében van, Greta pedig az „áldozata“. A fiú Gretaékhoz költözik, mivel a fiatalok szülei egy párt alkotnak. Mindenki repes az örömtől, főleg Elec és az apja akivel nagyon rossz a kapcsolatunk. El is dönti mikor belép az ajtón és beszédbe elegyednek, hogy szép lassan kikészíti az arrogáns és bunkó viselkedésével. Gretát nagyon zavarja,hogy minden lányt felhord a szobájába suliból, csakhogy ez valahogy féltékenységre utal. Valami elkezdett mozogni benne, miért reagál rá a teste, ha utálja? Kőkemény izmos és tetovált kezek, kockahas, elbűvölő arc, itt már valami nem stimmelt.


„Nem nézett rám, így kihasználtam az alkalmat, hogy tovább vizslassam, miközben levágta a táskáját a földre. 
Bumm! 
Ez a szívem volt vagy a táska?“

 Az egyik kedvenc részem az volt, mikor Elec ellopta Greta összes alsóneműjét és mindegyiket eldugta, az egyik a müzlis dobozban landolt. Nem hagyhattam ki, muszaj volt megosztanom ezt veletek. 
Első látásra úgy tűnt, hogy tényleg nagyon bunkó fiú, de valahol mélyen belül neki is vannak érzelmei, és elég komolyak. Mindig aggódott mások miatt, Gretát már lassan a légytől is óvta volna. Tükrözte az erős, összetett jellemét valami, amit most nem fogok nektek elárulni, tessék szépen olvasni. Gretat, imádtam, annyira egyszerű, kedves, megbízható és aranyos lány. Beérte a kevéssel is és talán még azzal is, hogy messziről csodálhassa Elecet. De közelebb kerültek egymáshoz? Le tudják győzni az utálatot? Külön folytatják az útjukat a sok megpróbáltató nehéz és tragikus esemény után? 

„… a szavak (…) mélyebb sebet ejtenek, mint bármilyen fegyver.“

Amit csak el tudtok képzelni minden keresztezi az útjukat. Ez a könyv teljesen olyan, mint a hullámvasút, úgy is éreztem magam olvasás közben, egyszer fent, egyszer lent. Meghatott, ahogy írtam is elég sokszor elérzékenyültem, pedig nem vagyok az a fajta. 


Nagy köszönet jár Benedek Dorottyának is, a fordítása tökéletes. Sokszor nevettem a beszólásaikon, görcsöltem a jövőjükön és a az utolsó lapnál elszomorodtam, hogy miért nincs tovább folytatás. 

„– Tudod milyen, amikor elkezdesz egy könyvet, és nem tudod letenni.“

Remélem tetszett a kritika és kedvet kaptatok az olvasáshoz. Nemsokára jövök kedvenc írónőm, Jodi Picoult - Magányos farkas-ával és a Védtelenül regénnyel, ami szintén romantikus.


2017. június 20., kedd

Király Márk - Harminc ​nappal a világvége előtt - Renike kritikája

Sziasztok! Ma egy fiatal magyar szerző könyvéről olvashattok bővebben, amit lehetőségem volt elolvasni, ezúttal is hatalmas köszönet érte a Művelt Nép Könyvkiadónak és az írónak.

Alapadatok a könyvről:

Írta:  Király Márk
Címe: Harminc ​nappal a világvége előtt
Kiadta:  Művelt Nép Könyvkiadó
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 300
Fülszöveg: „Legjobban a nyári esték, és a hajnalig tartó szerelmek fognak hiányozni. Régen azt gondoltam felnőni lesz a legnehezebb, de a bejelentés mindent megváltoztatott. A világ összes tévécsatornája egyszerre közölte a hírt. A Föld egy hónapon belül összeütközik egy későn észlelt meteorittal. Az embereknek harminc napjuk maradt, hogy elszámoljanak az életükkel. Ez pont huszonkilenc és féllel több, mint amennyire valójában szükségük volt.”

Mielőtt még elkezdeném az egészet, tudni kell rólam, ahogyan már korábban is említettem a blogon, hogy van bennem egy kisebb (inkább óriási) fajta megszállás az apokaliptikus hangulatú könyvek, filmek, videojátékok vagy akármik iránt. Főként az olyan dolgok iránt, aminek az aszteroidákhoz is köze van. (Ez még gyerekkoromból maradt meg, amikor csillagász akartam lenni. :D)


A történet, mint már a címből is kiderül a világvége előtti harminc napot öleli fel. Egy későn felfedezett aszteroida tart a Föld felé, és már nem lehet tenni semmit, elkerülhetetlen az emberiség pusztulása. Főhősünk szemszögén keresztül tárul elénk a világvégi Budapest látványa, és nemcsak a fővárosé, de az egész világé. Mindenhol erről szólnak a hírek, a rádióadások világvégi dalokat játszanak. Az emberek kétségbeesnek, mert tudják, nem tudnak tenni semmit, egy hónap múlva mindenkinek itt a vég.

A könyv annyira életszagú, hogy teljesen beleéltem magam az eseményekbe, egy délelőtt kiolvastam, mert nem bírtam letenni. A legfélelmetesebb az egészben, hogy a könyvben leírt események akármikor megtörténhetnek a valóságban is. És ez nem rémítgetés. A NASA nem egyszer fedezett már fel kisbolygókat csupán pár nappal azelőtt, hogy megközelítették volna a Földünket. Igaz, ezek végül nem csapódtak be, de akár máshogy is történhetett volna. Ha egy nagyobb aszteroida közelítene felénk, elképzelhető lenne, vagy valamilyen oknál fogva későn vegyék észre. Vagy ha észre is veszik, ez nem olyan, mint a filmekben, hogy kilövünk rá rakétákat és meg van oldva. Ilyen a valóságban nincs. Ezért is tetszett a történet, mert hátborzongatóan valóságos és le a kalapot a fiatal írója előtt, hogy ilyen remekül bemutatta az emberiség utolsó napjait.

Nekem ez a kép annyira a könyvet juttatja eszembe
Főhősünk a barátai körében tölti a megmaradt napokat, azt teszik, amit szeretnének, isznak, mert már úgyis mindegy, drogoznak, mert már úgyis mindegy. És az egész emberiség hasonlóan gondolkodik. Minek fizetni az üzletben, ha már nincs értéke a pénznek? A társadalom szétesik, vannak olyan csoportok, akik közös öngyilkosságot követnek el, mert úgy hiszik, ez a megoldás.
Nagyon tetszettek a hírességek Twitter bejegyzései, amik tökéletesen elkapták az adott híresség személyiségét. Itt van például a kedvencem. (Aki ismeri a rendezőt és szereti is, mint jómagam, az érti a poént. Aki nem, az nézzen utána. :D)

"Quentin Tarantino @quentintarantino ápr. 19.
Életem fő műve, tizenkét perc kézikamera, csak
én és Samuel. Töltsd le itt: Link."

A vallás is megjelenik a könyvben, vannak, akik Istent hibáztatják, vannak, akik azt mondják, a világ megérdemli a pusztulást, mert az emberiség tehet minden rosszról, ami történik.
A legnehezebb talán azokat a részeket volt olvasni, amikor a szülők az utcát járták gyerekeikkel, a gyerekek gondtalanok voltak, mert nem értették, mi történik, de szüleik tudták, hogy ők már sosem fognak felnőni.

A másik borító is nagyon találó

Az utolsó oldalakra már kikészültem. Ilyen jól megírt befejezést érdemelt ez a könyv. Az utolsó mondatokat meg is könnyeztem egy kicsit.
Mindenkinek ajánlom, aki egy olyan könyvet akar olvasni, ami magába szippantja és pár órára teljesen elfelejti a külvilágot, mert addig képtelenség letenni, míg be nem fejezed.
Úgyhogy ha nem tudod, milyen könyvet is kellene olvasnod a nyáron, itt a megoldás. :)

Nem tudom elégszer megköszönni a kiadónak és az írónak, hogy elolvashattam a könyvet! Nagyszerű élményt kaptam.
Ha te is át szeretnéd élni az élményt, itt meg lehet rendelni a könyvet: Libri.hu

2017. június 10., szombat

Kerstin Gier - Az ​álmok első könyve (Silber-trilógia 1.) - Edina kritikája

Szép napot kívánok minden olvasónak! Itt az új kritika. Mivel mostanában elég sok könyvmolyképzős könyvet olvasok, a Silber-trilógiára esett a választásom. Olvastam, és szerencsére birtokomban is van mind a két rész, úgy csiripelték a könyvmolyok, hogy év vége felé már olvashatjuk a harmadik részt is.

Alapadatok a könyvről:

Írta: Kerstin Gier
Címe: Az ​álmok első könyve (Silber-trilógia 1.)
Kiadta:  Könyvmolyképző kiadó
Első kiadás?: 2015
Hány oldal?: 326
Fülszöveg: Ez ​vajon tényleg lehetséges?
Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.
Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…

„Egy lányregény, amit akár 35 évesen is élvezhetünk. És akinél túl gyorsan elrepült ez a négyszáz oldal, annak üzenem: két további kötet van előkészületben.” – Karin Wehrheim, SWRI


„Vicces, izgalmas és romantikus… mi mást akarhat egy nő?!” – Anja S.


Nagyon sokat tanakodtunk Renikével, hogy elolvassuk vagy ne, mégsem tudtunk ellenállni. A borítók kicsit érdekesek, de nekem személy szerint nagyon tetszenek.


„ Mi lenne, ha aludnál,
 És amíg alszol,
Álmodnál, 
És mi lenne, ha
Álmodban a 
Mennyországba eljutnál,
S ott tépnél egy szál virágot,
különös, csodás virágot,
És mi lenne, ha
Felébredve,
ott lenne épp a kezedbe’?
Mondd, mi lenne akkor? ”

Nagyon szuper, fantasztikus, csodálatos (és még ragozhatnám) történet, kicsit magamra is ismertem Livben. Egy fiatal tini, Liv, aki eszes, vagány, bátor és nem ismer határokat. Családjával Angliába költözik, húgával új iskolába mennek, ahol új barátokat szereznek. Nagyon gyakran költözködnek, úgyhogy ez már nem jelent problémát. Ezekkel a menő angliai haverokkal még az álmaiban is találkozik. Az álmaiban? Ez most komoly? Én sem akartam elhinni. Csőstül jönnek az egyre hihetetlenebb dolgok, szekta tag lesz, családi problémák közepette találja magát, iskolai bálra megy.

„Az otthon ott van, ahol a könyveid vannak.“

Kedvenc szereplőim Mia, aki Liv húga, Lottie aki vigyáz a két lányra és a kutya, na hát azt a kis dögöt is imádtam. Grayson, aki a Liv anyjának barátjának a fia is, nagyon nagy helyet foglalt el a szívemben olvasás közben. A másik pasi Henry, ő meg a barna herceg.
Liv kegyetlen nagy beszólásai nálam mindent vittek. Olyan húzásokat csinált, hogy tátva maradt a szám. A könyv háromnegyedét kb. végigröhögtem. Szuper, hogy mindenki be tud lépni a saját álmába és azt csinál amit akar. Oda megyek ahová akarok, csak az ajtóőrök eszén kell túljárnom. Démonok is vannak, úgyhogy több műfaj keveredik. Kialakul a szerelem is, végigkísérhetjük a szerelmi szálat.

„Hirtelen a napnál is világosabb volt: ha a végére akarok járni ezeknek a titokzatos álmoknak, ki kell nyitnom. És be kell mennem rajta. 
Ha lenne hozzá bátorságom. „

A második részt is mindenképp ajánlom elolvasni, nagy bűn lenne kihagyni. Ha valakinek nem tetszik a borító olvasás után rájön miért pont ezek a dolgok szerepelnek rajta. Talán meg azok a karakterek is szerethetőek ebben a könyvben akik gonoszak, mert kitudja miért ilyenek és ki áll a hátuk mögött.


És azt mondják, az élet álom: nem az; 
nem álom csupán. Az álom az élet része. 
Egy zavaros rész, melyben az arc és a lét 
összeakaszkodó, sűrű fonadék (…)

Köszönöm, hogy velem tartottatok és, hogy benéztetek az oldalra. Nemsokára jövök a következő kritikával,ami szintén egy trilógia első részéről fog szólni.



2017. június 5., hétfő

Interjú Okváth Annával

Sziasztok! Hétfő reggelre lehetne szebb poszt a blogon, mint egy interjú a kedvenc könyvem, a Szonáta gordonkára és kávédarálóra szerzőjével, Okváth Annával. Edinával összeállítottunk egy kérdéssort, amelyre Anna válaszolt nekünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy volt olyan kedves és elvállalta az interjút. ♥ :)


1. Mi volt rád ilyen hatással, hogy megírtad a Gordonkát? 

A Gordonkát nevezhetjük egy igazi szerelemgyereknek. Hosszú évek alatt felhalmozott, megélt, vagy mélyen átérzett momentumokból állt össze és kerekedett ki ez a történet. Ha egy konkrét motívumot kéne kiragadnom, ami Zsini történetének a megírására késztetett, azok a saját gimnáziumi éveim lennének, amikor Fehérvárra jártam zeneiskolába, és egy csomót tanultam a zenéről, magamról, az életről… meghatározó élmény volt, csodás emberek vettek körül. Pont, mint Szabóék.

2. Milyen volt életed első dedikálása? 

Nagyon izgultam, rettenetesen kellett koncentrálnom, nehogy elrontsam a saját nevem, meg hogy olvashatóan írjak, úgy remegett a kezem. De fantasztikus érzés volt, hogy azért eljöttek emberek és sorban álltak, hogy belefirkáljak a könyvükbe. Még mindig nagy megtiszteltetésnek tartom az ilyen alkalmakat, amikor találkozhatok az Olvasóimmal.

3. Mikor jöttél rá, hogy író szeretnél lenni?

Már az általános iskolai éveim alatt is írogattam, képregényt készítettem, rém buta verseket tákoltam össze, ám akkor még nem gondolkoztam ilyesmin, sőt, még gimnáziumban sem, pedig akkor már regényeken dolgoztam, konkrétan a Gordonka alapjait is ekkor írtam. Talán csak akkor hittem el, hogy ebből lehet valami, amikor először tartottam kézben az első, kinyomtatott könyvemet (Más állapotok). Szóval, attól tartok, elég későn ébredtem rá, hogy ez is egy járható út lehet a számomra.

4. Papírra vagy számítógépbe írod a terveket?

Klasszikus grafomán vagyok, jobb szeretek kézzel írott jegyzeteket készíteni. Az ilyen jegyzetek rendszerint mások által értelmezhetetlen, háromszor áthúzott, oda-vissza nyilazott, szanaszét firkált és rajzolt káoszként végzik, de nekik nagyjából ez is a feladatuk.

5. Melyik klasszikus zenét szereted a legjobban?

Ha klasszikus zene, akkor Beethoven. Közel áll még a szívemhez Bach, Vivaldi és Corelli is. Jó kis barokk muzsika, ebből a korból válogatok a legszívesebben játszanivaló darabokat.

Anna megjelent könyvei ♥

6. Melyik regényed főszerepelőjével töltenél el egy délutánt? Zsinivel vagy Lénával?

Azt hiszem, Zsinivel nagyokat tudnék lelkizni, Léna pedig bármelyik pillanatban alaposan meg tudna lepni. Szóval, nehéz a választás. Zsinivel örömzenélnék azért egy jót.

7. Melyik a kedvenc könyved?

Egy konkrét kedvenc nincs. Ha ki kéne emelni egyet a sok közül, akkor A. S. Byatt-től a Mindenem c. regényt választanám. Nem bírtam letenni, teljesen lenyűgözött. 

8. Ha elutazhatnál bárhová a világon melyik országba mennél legszívesebben?

Új-Zélandra szeretnék eljutni. Varázslatos táj, maorik, és rengeteg birka! Imádom!

9. A következő könyvedben is lesz művészi oldala a szereplőnek?

Igen, ám ezúttal elszakadok a zenészektől. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz benne épp elég zenei utalás.

10. Most dolgozol valamin?

Igen, mondhatjuk így is. Van egy ötletem, nyáron tervezem papírra vetni. Általában az előkészületek nálam tovább tartanak, mint maga az írás. És amíg nem érzem elég homogénnek a történet szálait, addig inkább nem állok neki fölöslegesen írni, munka mellett jól be kell osztani az energiákat… a napi szintű grafomániámra meg ott van a blog.

Nagyon szépen köszönjünk az interjút! Reméljük, ti is annyira élveztétek, mint mi.

Ha szeretnél többet megtudni Anna megjelent könyveiről, itt megteheted: Könyvmolyképző
Ha Anna blogjára vagy kíváncsi, kattints ide!

2017. június 4., vasárnap

Jodi Picoult - Törékeny - Edina kritikája

Egy könyv, mely törékennyé tett. Szívszaggató történet, szólok előre. Minden Jodi Picoult könyvet imádtam eddig. Olvastam A nővérem húgát, a Magányos farkast, a Sorsfordítókat, a Házirendet, a Csodalányt és a Szívtől szívig-et. Mindegyikről napokat tudnák áradozni.
Nem is nagyon tudom leírni, hogy mit gondolok és érzek. Annyira szerettem, pár nap alatt elolvastam és végigbőgtem az egészet.

Alapadatok a könyvről:

Írta: Jodi Picoult
Címe: Törékeny
Kiadta:  Athenaeum
Első kiadás?: 2010
Hány oldal?: 510
Fülszöveg: Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív
Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője.
A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk.
„Gyönyörű kislányom született, aki viszont törékenyebb a szappanbuboréknál is. Az édesanyád vagyok, meg kell védjelek. De mi lesz, ha a nagy igyekezetemben inkább csak ártok majd?“
Willow nagy nehézségek után születik meg. Sok örömöt és fájdalmat élnek meg a szülei. Osteogenesis imperfectával jön a világra, vagyis csonttörékenységgel. Ez a betegség megpecsételi az egész család életét. Amelia, Willow nővére nagyon nehezen viseli, hogy mindenki jobban odafigyel a húgára, mint rá. Vagdossa az ereit, nem hajlandó enni, sok nehézséggel küzd. Szüleik, Charlotte és Sean mielőttünk próbálják megoldani a mindennapok nehézségeit és amit az élet rájuk rótt.
„Mindenki arra vágyik, hogy fontos lehessen valakinek. Hogy valaki úgy érezze, nélkülünk szegényebb lenne az élete.“
Charlotte legjobb barátnője Piper, aki szülész-nőgyógyász valamit elrontott. Meg is van az eredménye, mert Charlotte bepereli, kártérítést kér, hogy Willownak jobb életet tudjon bebiztosítani. De nem biztos, hogy a sok pénz bármit is megtud oldani. Igaz, tudna belőle venni speciális autót, ülést és mindent, amire Willownak szüksége van. Willow nagyon okos gyerek, minden tényt megjegyez és csak úgy kirázza a kisujjából. 



Jodi Picoult egy zseniális írónő. A regény olvasása közben egyszerre tudom magam beleélni Willow, Piper vagy akár Sean helyzetébe. Ez a könyv bebizonyította, hogy semminek és senkinek nem muszáj tökéletesnek lennie ahhoz, hogy szerethető legyen.
Hogy kinek ajánlom ezt a regényt? Bárkinek, aki szereti, ha a szíve olvasás közben darabokra hull. Willow örökre a szívembe költözött és soha nem is fogom kiengedni onnan. Bátorságával és vakmerőségével próbálja legyőzni a betegségét. Rengetegszer feküdt az ágyban, egész testét gipsz borította. Nem tudja egyedül elvégezni az alap szükségleteket, még tüsszenteni sem mer, mert abba is eltörhet bármelyik csontja.
„Ekkor jöttem rá, miért nem sírsz soha, akkor sem, ha fáj: bizonyos fájdalmakra egyszerűen nem létezik hang.“


Hihetetlen. Megrázó. Nagy alkotás. Az utolsó fejezet, hát arra nincsenek szavak mit éreztem akkor, mikor azt olvastam. Mélyre ható, fájdalmas, hisz gondoljunk bele, ha eltörik akár egyetlen csontunk is mennyire tud fájni, nem még ha egyszerre ötven.
„ November végén mindig van „százak napja” az elsősöknek. Addigra minden elsősnek száz darabot kell gyűjtenie valamiből. Amelia annak idején száz csokis sütit akart bevinni, de a buszról leszállva már csak ötvenhárom maradt belőle. Én száz csontot gyűjtöttem, hetvenöt olyat, amit már eltörtem, és huszonöt olyat, mit még nem.”

A másik megjelent borító
Most ennyit tudtam hozni nektek. 2015 nyarán olvastam, úgyhogy fel kellett idéznem mindent, ami megmaradt bennem és már most a sírás keringet.


Első könyves tag - Unpopular Opinion Book TAG

Annyira bírom ezeket a Tag-eket, hogy gondoltam, Edinával megcsináljuk az elsőt a blogunkra. Eddig olyan könyvekről írtunk, amik általában tetszettek nekünk, itt meg pont az ellenkezője van. :D Jó szórakozást!


1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit nem szerettél
Renike: Tavaly mindenki A lány a vonaton c. könyvért volt megőrülve, de én nem éreztem azt olvasás közben, amit mindenki mondott, hogy pofára estek a váratlan fordulattól. Szerintem egyáltalán nem volt váratlan, inkább picit idegesítő.

Edina: Ilyen még nincs és nem is volt az olvasmánylistám között. Úgy látszik, mindig csak a legjobb könyveket olvasom.

2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mindenki utál, de te szeretsz
Renike: Jenny Han - A ​fiúknak, akiket valaha szerettem. Most komolyan, miért kell szegénykét bántani, amikor olyan jó könyvecske, hogy egy délután alatt kiolvastam. Nem akarja megváltani a világot, de tökéletesen kikapcsol, és szerintem ez a lényeg.

Edina: Nem olyan régen olvastam Colleen Hoover Hopeless trilógiáját. Nekem nagyon tetszett.
Nem tudom miért írták nagyon sokan azt, hogy unalmas, túl hosszú, érdektelen. Én teljesen más véleményen vagyok.

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal jött össze, akivel te akartad
Renike: A legelső ilyen az Alkonyatnál volt, de aztán még egy rakás olyan könyv volt, ahol mindig az én kedvencem húzta a rövidebbet. :(

Edina: Jenny Han Nyár-trilógiája, Belly két fiú között nem tudott dönteni. Végül mégsem azzal jött össze, akivel én akartam.
Pedig nagyon szorítottam nekik.

4. Egy népszerű könyv műfaj, amit nem igazán szeretsz
Renike: Az erotikus könyvek, amikben mindig van egy gazdag, befolyásos fickó, akit minden nő akar már az első pillantástól.

Edina: A fantasyval valahogy nem vagyok kibékülve. Fogalmam nincs miért. Olvastam már fantasy-t, de valahogy nem fogott meg annyira,mint a dráma.
Realista vagyok teljes mértékben, lehet ezért van.

5. Egy népszerű/közkedvelt karakter, akit te nem szeretsz
Renike: Cortez, khm. Ne kövezzetek meg! Én Arnoldot szereteeeem!

Edina: Elena a Szürke trilógiából. Végig egy gonosz boszorkány volt, akinek legszivesebben kikapartam volna a szemét.
Arthur az Álmok második könyvéből sem szimpatikus nekem. Soha nem tudtam eldönteni, hogy a jó vagy a rossz oldalon áll.

6. Egy népszerű szerző, akit nem igazán kedvelsz
Renike: Paula Hawkins, A lány a vonaton szerzője. Adok még egy esélyt az új könyvének, de ha ez is olyan lesz, mint az előző, akkor elválnak az útjaink.

Edina: Debbie Macomber, aki az Első hó című könyvet írta. Igaz ez csak egy könnyed kis regény, nem is túl hosszú és nincs semmi komoly tartalma.
Valahogy nem fogott meg annyira az írónő.

7. Egy népszerű toposz, amit meguntál (pl. "elveszett hercegnő", szerelmi háromszög...)
Renike: Lány új iskolában, sötét múlttal, fiú, még sötétebb múlttal. Már nem tud érdekelni, csak nagyon ritka esetekben.

Edina: Ehhez tényleg nem tudok mit írni. Nem emlékszem,hogy lett volna ilyen.

8. Egy népszerű sorozat, amit nem áll szándékodban elolvasni
Renike: Az Árnyalat könyveket (Szürke, Sötét, stb.). :D Edina tuti a Harry Pottert mondja.

Edina: Harry Potter és a Szent Johanna gimi. Ezek azok a sorozatok, amiket talán már soha nem fogok elolvasni. Igaz, hogy Renike fűzi a fejem, hogy kezdek bele, de nincs az az isten.
Lehet, hogy meg fogom bánni, de egyenlőre biztos nem fogok belekezdeni.

Renike: Ugye, hogy megmondtam. Nem tudom meggyőzni, hogy olvassa el a Harry Pottert, hiába próbálkozok már évek óta.

9. Sokszor mondák, "a könyv mindig jobb a filmnél", de melyik film vagy TV sorozat adaptációt szereted jobban, mint a könyvet?
Renike: Mindig jobban szeretem a könyvet, de vannak olyan adaptációk, amik jobban sikeredtek másoknál. Ilyen pl. a Csillagainkban a hiba vagy a Mielőtt megismertelek. Egész könyvhűek lettek.

Edina: Én is azon az állásponton vagyok, hogy "a könyv mindig jobb a filmnél". Nem volt még olyan film, ami jobban tetszett volna a könyvnél amit olvastam. Van egy sorozat az Odaát, amit szeretek, de ennek semmi köze a könyvekhez, Renikének köszönhető, hogy fan lettem.

Renike: Edina megemlítette az Odaátot. Azt hiszem, be kell vonnunk valamikor a témát a könyves blogunkba. :D

Ennyi lett volna, reméljük, élveztétek az olvasást. Ha van kedvetek, csináljátok meg ti is. :)

2017. június 3., szombat

Nicholas Sparks - Az ​utolsó dal - Edina kritikája

Szép délelőttöt kívánok nektek! Ma Nicholas Sparks - Utolsó daljáról írok. Romantikus regénynek van titulálva, de szerintem ez a drámák közé is sorolható. Készült belőle film is, amiben Miley Cyrus és Liam Hemsworth játsszák a főszerepet.

Alapadatok a könyvről:


Írta: Nicholas Sparks
Címe: Az ​utolsó dal
Kiadta:  General Press
Első kiadás?: 2009
Hány oldal?: 418
Fülszöveg: Nicholas ​Sparks legújabb könyve egyszerre két ember megható történetét hozza közel hozzánk: egy lányét és egy apáét. A lány regénye kamaszkori lázadásról, barátságról, az első szerelem öröméről és fájdalmáról, az apáé egy házasság kudarcáról, a gyerekek iránti feltétlen szeretetről szól.
Az elvált Steve a nyári szünidőt gyermekeivel tölti tengerparti szülővárosában. Jonah, a kisfia boldog, hogy újra együtt lehetnek, de Ronnie, a nagylány, aki három éve nem áll szóba apjával, megbántottnak és csalódottnak érzi magát a kényszerű utazás miatt. Apja embersége, a kettejüket összekötő zenei tehetség, egy dal és egy titok segíti őket abban, hogy újra egymásra találhassanak. A megrázó történetet baljós sejtelmek és közössé váló álmok alakítják.
Az utolsó dal mégiscsak egy szerelmesregény; arról az érzésről szól, amely először gyújtja meg a szívet, boldogságot és kétségeket szül, és van olyan erős, hogy két fiatalt összekössön.
Mint a szerző annyi korábbi könyve, ez a mű is megihlette a mozgókép világát, Miley Cyrus és Greg Kinnear főszereplésével filmvászonra álmodva figuráit.





Még soha nem olvastam Sparkstól, de ezt a könyvet soha nem fogom elfelejteni. Annyira bele tudtam képzelni magam Ronnie helyzetébe. Na akkor kezdjük is el egy kicsit boncolgatni. Már ez az idézet is jelzi, hogy ez nem csak egy átlagos könyv.
„– Egyébként Will vagyok.
– Helló, Will.
A fiú várt egy pillanatig, majd:
– Ez érdekes.
– Mi?
– Általában, ha valaki bemutatkozik, a másik ember is megmondja a nevét.
– Én nem vagyok átlagos.“
A történet 2 szálon fut és fonódik össze végül.
Veronica Miller, becenevén Ronnie, a főszereplő és édesapja Steve Miller. Sajnos a szülők házassága tönkrement, elváltak. Ezért ebben az évben a nyári szünidőt Ronnie, és testvére Jonah az apjuk tengerparti házában tölti. Nem a legszebb 2 hónap Veronica életében, mivel már 3 éve nem áll szóba az apjával. 
„– Kislánykoromban a kedvenc plüssállatom a kacsa volt. A szobámban kacsás tapétám volt. A hörcsögömet Dodónak hívták, mint a kacsát, a Tapsi Hapsiból. Szeretem a kacsákat.
– Én is – bizonygatta a fiú.
Ronnie arcára kiült a kételkedés.
– Szeretem a kacsát sülve, főve, roston, édes-savanyú mártással leöntve… – számolta az ujján a lehetőségeket Will.”
Egy röplabda meccsen összetalálkozik Willel. Nem alakul ki a szerelem első látásra, de később elkezdenek randizni és szépen összemelegednek. Itt még megismerkedik a jövendőbeli barátnőkkel és barátokkal is.


És, hogy jön ide a zongora? Na mit gondoltok? Steve vérbeli zongorista és lányát is próbálta azzá tenni, de ez egy kicsit elcsúszott. Ronnie megutálta a zongora látványát, és azt sem bírja elviselni, ha apja játszik. Közben megismerhetjük Harris lelkészt, aki Steve nagyon jó barátja.Veronica is ismeri, hogy honnan? A felderítést rátok bízom, és azt is, hogy hogy kapcsolódnak a leégett templommal Ronnie barátai.
„És esküdni mernék rá, hogy jól játszottál, mert az ember csak úgy utálhat meg valamit, ha azt előtte nagyon szerette.“
Kedvenc részem a teknősök őrzése. Mivel Will dolgozik az állatmentőknél őt küldik ki Ronnieékhoz. Veronica képes még kint is aludni egész éjszaka, hogy megvédje a tojásokat a mosómedvék elől.



Időközben rájön, hogy az apja nagyon is sokat jelent neki, bár lehet, hogy ezzel picit elkésett. De jobb később, mint soha. 
„Az élet, állapította meg magában Steve, pontosan olyan, mint egy dal.
Az eleje rejtély, a vége megerősítés, de a közepe az, ahol az érzelmek rejtőznek, amely megérinti az embert.“
Nincs mese, zsepiket elő kell készíteni. Igaz, hogy megrázó történet és elég nehéz, de mindent kárpótolnak a közös álmok, sejtelmek, civakodások. A két tini nagyon kötődik egymáshoz, meg is gyulladt a fény a szívemben.


A filmes borító is elnyerte a tetszésemet, de inkább maradok az új kiadásnál. Érdemes megnézni a filmet, de először el kell olvasni. Minden megtalálunk, az első szerelmet, örömöt, fájdalmat. Más könyvet még én sem olvastam az írótól, de itt lesz az ideje. Nem hiszem, hogy csalódás fog érni.
„…időbe telik megtalálni azt az egyet, aki éppannyira érdekes számomra, mint én az ő számára."
Nemsokára jön egy új kritika tőlem, a kedvenc külföldi írónőm könyvéről. Addig is további szép napot nektek! 

2017. június 2., péntek

Sarah J. Maas - Throne ​of Glass – Üvegtrón - Renike kritikája

Erről a könyvről már annyi jót hallottam, hogy meg kellett bizonyosodnom róla, hogy valóban olyan jó-e, mint amilyennek mondják. Állíthatom, igazak a híresztelések, az Üvegtrón egy nagyszerű könyv, az írónő pedig rendkívül tehetséges. Kezdjük az elején.

Alapadatok a könyvről:
Írta:  Sarah J. Maas
Címe: Throne ​of Glass – Üvegtrón
Kiadta:  Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Mikor?: 2013
Hány oldal?: 544
Fülszöveg: Az ​ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Először is meg kell említenem, szeretem a fantasy könyveket, mert van abban valami csodálatos, ahogy egy teljesen más világot meg tudnak alkotni az írók, aminek megvannak a saját szabályai. De egy jól megalkotott világ semmi lenne egy erős főszereplő nélkül. Ebben a könyvben szerencsére minden adott, egy jól kitalált világ és egy erős női karakter, aki az egyik legkiemelkedőbqab az eddigi olvasmányaimból. Azt hihetnétek, hogy nem lehet szeretni őt, hiszen gyilkos, de ez ennél sokkal összetettebb. A könyvet olvasva rengeteg dologra rájövünk és nekem már a kezdetektől fogva szimpatikus volt a főszereplő.

"Miután Celaena Sardothien egy évet rabszolgaként töltött Távolvég sóbányáiban, már hozzászokott, hogy mindenhová vasra verve kísérik." (első mondat)

Celaena Sardothien egy orgyilkos, akinek mindenki félve ejti ki a nevét. Nem is csoda, hiszen fiatalkora ellenére a legveszélyesebb a "szakmájában". A történet elején Celaena Távolvégben rab, egy sóbányában dolgozik. Nehéz minden egyes ott töltött nap, de nem adja fel. Mint ahogy a fülszövegben is olvasható, Celaena-t meglátogatja  Chaol Westfall kapitány, aki ajánlatot tesz neki. AZ ajánlat lényege annyi, hogy szabadságot kaphatna, ha teljesíti a feladatot, amivel megbízzák. Meg kell nyernie egy párbajt, ahol hozzá hasonló "gazfickók" indulnak, és csak egy lehet a győztes, aki majd végül a király szolgálatában harcolhat a birodalom "érdekeiért". A lány természetesen elfogadja az ajánlatot. Így kerül Résvárba. a király udvarába, hogy ezen a párbajon részt vegyen, ahol a koronahercegnek, Dorian-nek lesz a bajnoka. A királyi udvarban csak nagyon kevesen tudják, hogy kicsoda is Celaena, így sokan csak álnéven ismerik. Celaena nagyon rossz állapotba került a sóbányában töltött időszak alatt, de a királyi udvarban végre felerősödhet. Az egész párbaj kisebb párbajok sorozata, az nyer, aki végül az utolsóban is felülkerekedik ellenfelén. Azt hihetnénk, hogy a könyvnek ennyi a lényege, hogy Celaena felkészül a párbajra, de nem, jóval több van itt annál.

Egy csodálatos rajongói alkotás.

Az egész könyvet körüllengi az a varázslatos és rejtélyes hangulat, ami miatt annyira szerettem olvasni. Most komolyan, képzeljetek már el egy üvegből készült palotát! Hát nem mesés? :D
Na és persze a romantikus részek. Meg kell mondjam, ilyesmi ritkán fordul elő velem olvasás közben, de itt mindkét "kiszemeltnek" szurkoltam. Nem akarom a nevüket leírni, aki olvasta, úgyis tudja kikről beszélek. Az, hogy egy mozdulatból kikövetkeztethető, hogy a másik mit érez lenyűgöző. Celaena egy átlagos lánynak mondható, azt leszámítva, hogy pár másodperc alatt képes lenne eltenni láb alól. Szeret olvasni, óriási könyvmoly, amiért már alapból nem lehet utálni, szereti a kutyákat és vannak érzései.

"– Sajnálatos módon az olvasás mostanára már kiment a divatból.
 – Semmi baj. Annál több jut nekem."

Ahogy haladunk a történetben, egyre jobban megismerjük a többi fontos szereplőt is, és persze egyre jönnek a bonyodalmak és olyan fordulatok, amikre nem számítottam. Szerintem aki ezt a könyvet elkezdi olvasni, nem fogja tudni letenni, annyi biztos. Ennél a könyvnél jön elő a "csak még egy fejezetet elolvasok", és a végén azon kapod magad, hogy kiolvastad az 540 oldalas könyvet két nap alatt. :D
Ez a rajz hozta meg igazán a kedvem a könyvhöz. A kedvenceim egy képen. :)

Kedvenc szereplőm Celaena, Chaol és Dorian volt, imádtam a jeleneteiket. A királyt nem zártam a szívembe, szerintem valami nagyon nem stimmel vele.
Tetszett a regény lezárása is, és kíváncsi vagyok a folytatásokra. Ajánlom azoknak, akik egy letehetetlen könyvre vágynak, vagy olvasási válságban küzdenek, mert az Üvegtrón garantáltan magába szippantja majd őket. Most már értem, miért dicséri mindenki az írónőt. Egyik kedvencem lett nekem is.