2018. július 22., vasárnap

Borítópályázatot nyertem! (Reni)

Sziasztok! Hatalmas öröm ért pár napja. Kiderült, hogy Bessenyei Gábor az én borítótervemet választotta ki a hamarosan megjelenő regényéhez. A könyv Vörös pöttyös lesz, egy fiatal fiú a főszereplője, akivel különleges dolgok történnek.


Az író a következőket írta a blogján a döntéséről:

"Ezt a borítót az első körben kaptam, én is elsőként raktam ki, és rögtön meggyőzött arról, hogy nem kell félnem a pályázattól, minőségi borítók érkeznek majd. Azt viszont nem sejtettem, hogy a későbbi győztes teszi ilyen korán tiszteletét nálam. :)
Wiener János és Tapolcsányi Vivien előző borítói után itt is megfigyelhető a kettősség, a misztikum felül, alul pedig a kissé rejtőzködő főszereplő (ez lett volna a siker receptje? :)). Biztosan nem véletlen, hogy az első három helyre ez a fajta koncepció futott be, talán tudat alatt én is így képzeltem el a misztikum és az átlagos srác megosztását a borítón.
Három, színvonalban egymáshoz nagyon közel helyezkedő borító közül kellett választanom, és őszintén mondom, hogy csak nüánszok döntöttek. A három borító közül végül azért Renáta munkája győzött, mert ahogy egymás mellé tettem őket, összhangulatilag ezt éreztem a legerősebbnek.
De talán ezt nem is kell magyaráznom, mert a lájkszámok alapján, nektek is ez a borító tetszett a legjobban. :)"

Természetesen ez még nem azt jelenti, hogy az én borítómmal fog megjelenni a könyv. Minden a kiadón múlik, de reménykedem benne, hogy idén megjelenhet a negyedik borítóm is a Könyvmolyképzőnél. De nekem már ez is hatalmas siker. Ti mit szóltok hozzá? Tetszik a terv?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése