1. Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy szeretnél
könyvet írni?
Igazából maga a gondolat, mindenféle konkrétumok nélkül, már
szerintem ilyen 12-13 éves koromban is megfogalmazódott bennem. Mivel már akkor
is szerettem olvasni, ezért relatív sokat jártam a helyi Alexandrába, és
miközben bámultam a rengeteg könyvvel teletömött polcokat, nem egyszer
felmerült bennem a gondolat, hogy milyen fasza lenne, ha az én nevem, az én
könyveim is ott szerepelnének azon a polcon.
Aztán 15-16 év körül felfedeztem az internetes írói oldalak
világát (az egyiken, az Imagine-en egy darabig még admin is voltam), és ez
adott egy újabb lökést a terveimnek. Itt már nem az asztalfióknak írtam, hanem
létező embereknek, ráadásul a visszajelzések alapján nem is rosszul. Ami
viszont még gondot jelentett, az a lustaságom volt. Egyszerűen nem tudtam befejezni
semmit, mindent félbehagytam. Vagy azért, mert eszembe jutott egy másik ötlet,
ami sokkal menőbbnek tűnt, vagy azért, mert egyszerűen eluntam a dolgot.
Ezen a hozzáálláson változtattam 2015-ben, amikor úgy
döntöttem, hogy befejezek egy könyvet, akkor is, ha beledöglök. Szerencsére ha
az ember egyetemista, nyáron nincs annyi dolga, így időm az akadt rá bőven, és
valamikor augusztusban talán sikerült is befejeznem az Acélszentek első
verzióját.
2. Mit éreztél, amikor megnyerted a Könyvmolyképző kiadó
Aranymosás pályázatát?
Természetesen rohadtul örültem a dolognak, napokig
folyamatosan vigyorogtam, meg minden ilyesmi, amit az ember ilyenkor tenni
szokott. De ezt nem csak a végső döntés kihirdetése után csináltam, hanem
gyakorlatilag az egész pályázat folyamán. A kikerüléstől kezdve egészen a
pozitív lektorikig. Emlékszem, az első lektorik kikerülésekor épp döglődött a
netem, és nem volt hajlandó megnyitni a cikket, mindig lefagyott. Azt hittem,
megőrülök, ám szerencsére az egyik kedves kommentelő beírta a cikk alá, hogy
gratulál nekem, és ennek a kommentnek az első pár sora olvasható az Aranymosás
főoldalán is, így végül nem kellett ráborítanom az UPC-re az asztalt, hogy most
azonnal csinálják meg a netet, mert tudni akarom, hogy mennyire estem ki.
3. Honnan jött az Acélszentek könyved címötlete?
Én a címadással mindig is hadilábon álltam, és ez sajnos
ennél a könyvnél is visszaköszönt. Az eredetit (Mechanikus Budapest) érthető
okokból nem akartam megtartani, de a helyére sehogy sem tudtam semmit kitalálni.
Úgyhogy végül maradtam a talán legegyszerűbb, mechanikus módszernél: felírtam
egy csomó szót, amik körülbelül kapcsolódnak a könyv világához vagy
hangulatához, aztán elkezdtem egymás mellé pakolgatni őket mindenféle
kombinációban. Természetesen akadt köztük egy csomó gyökérség is, de azért
sikerült néhány elfogadhatóbbat is összehozni. Ezek közül választottam ki végül
az Acélszenteket, ami lényegében egy utalás a könyvben szereplő
exoszkeletonokra, illetve az őket helyenként istenként, félistenként de minimum
szentként tisztelő szektákra.
Egy kis érdekesség: A borító az én (R) tervemből készült |
4. Milyen érzés volt a kezedben fogni az első regényedet?
Hát elég nagy bajban vagyok, mert ezt egész egyszerűen nem
tudom megfogalmazni. Rohadt jó volt, az biztos, sokáig el se hittem, hogy az
ott az én könyvem a polcon, és a mai napig elvigyorodok, ha meglátom valamelyik
könyvesboltban.
5. Melyik napszakban szeretsz a legjobban írni?
Általában este szoktam, de nem mondanám, hogy azért, mert ez
a kedvenc napszakom, inkább ilyenkor van rá időm. Reggel ugye azt se tudom még,
hogy hol vagyok, olyan állapotban nem lenne szerencsés, ha leülnék írni,
napközben pedig általában vagy melózok, vagy az egyetemen vagyok, így kizárásos
alapon marad az este. Ahhoz viszont igyekszem a körülményekhez képest tartani
magamat. Több helyen is olvastam, hogy fontos valamilyen szinten
következetesnek lenni az írásban is, ezért én is igyekszek minden nap, este
nyolctól vagy kilenctől egy stabil másfél, két órát erre fordítani.
6. Szoktál zenét hallgatni írás közben?
Nagyon szeretnék, de sajnos nem megy. :D Az a helyzet, hogy
az én figyelmem eléggé csapongó, nagyon könnyű elterelni, így ha írás közben
elkezdenék zenét hallgatni, annak rövid úton az lenne a vége, hogy a
dalszövegre figyelek, a kézirat pedig nem halad semerre. Ez ugye nem egy ilyen
szerencsés felállás, ezért amikor írok, akkor hanyagolni szoktam a zenéket.
Ellenben ötleteléskor kifejezetten szeretek hallgatni
valamit. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor valahogy jobban, szabadabban
gondolkodok, és eszembe jutnak olyan dolgok is, amik csak így szimplán a
monitor előtt ülve valószínűleg messze elkerültek volna. Stílusok tekintetében
gyakorlatilag mindenevő vagyok: ugyanúgy szeretem a rockot, a dubstepet vagy
akár a rapet, a lényeg, hogy pörgős legyen, ne aludjak be rajta.
7. Mit olvashatunk tőled legközelebb?
Jelenleg egy fantasy regényen dolgozok, ami egy teljesen
fiktív világban játszódna, húsz évvel egy meglehetősen nagy háború lezárulta és
a mágia eltűnése után. Igazából olyan sok konkrétumot nem szeretnék mondani, hiszen
ebből az egészből még csak a first draft valósult meg, szóval tuti, hogy
változni fog még egy csomót, mire egyáltalán be merem küldeni a kiadónak,
mindenesetre az biztos, hogy egyes elemeket szeretnék átemelni az
Acélszentekből. Terveim szerint ilyen lesz az ironikus humor és a feszes,
akciódús történet.
8. Milyen érzés híres írónak lenni?
Nem mondanám, hogy híres vagyok, vagy annak érzem magam.
Akik értenek hozzá, azt mondják, hogy egy szerző neve olyan három könyv után
lesz valamennyire ismert, ezek alapján pedig én még azért elég messze állok
mindentől. Úgy érzem, elég hosszú utat kell még megtennem, mire leszek így
bárki is, de ezzel nincs is semmi baj, hiszen a fejlődés, az új dolgok tanulása
talán az egyik leglazább dolog a világon. :D
Reméljük, ti is annyira élveztétek olvasni Kristóf válaszait, mint mi.
Szép napot kívánunk Nektek.
Szép napot kívánunk Nektek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése