Tommy Wallach - Akkor ​felnéztünk - Renike kritikája

Sziasztok! Mielőtt még belekezdenék a legújabb értékelésembe, szeretném megköszönni a GABO-nak, hogy lehetőséget adott a könyv elolvasására. Nagyon sokat jelentett nekem. Imádtam. De kezdjük az elején.

Alapadatok a könyvről:

Írta: Tommy Wallach
Címe: Akkor ​felnéztünk
Kiadta:  GABO
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 432
Fülszöveg: Úgy tekintettünk egymásra, mint a sportoló, a könnyűvérű csaj, a lógós, a színjeles stréber. Aztán egy nap felnéztünk az égre, és minden megváltozott. A tévé azt harsogta, hogy két hónapunk maradt, mielőtt a Radar nevű aszteroida eléri a Földet. Két hónapunk maradt, hogy megszabaduljunk a skatulyáktól, leszámoljunk korábbi énünkkel, és valami többé váljunk. Olyanná, ami megmarad a világvége után is. Két hónapunk volt arra, hogy végre igazán éljünk.

Tommy Wallach Brooklynban élő zenész és író. Irodalmi és nem irodalmi szövegei a McSweeney's, a Tin House, a Wired, a Salon és egyéb folyóiratokban olvashatók. Elnyerte a MacDowell-ösztöndíjat, és zenei EP-je jelent meg a Decca Recordsnál, de fellépett már a New York-i Guggenheim Múzeumban is. Az Akkor felnéztünk az első regénye. A szerzőt a tommywallach.com oldalon lehet becserkészni; ugyanitt olvashatók írásai, és meghallgathatók zenei szerzeményei is.

"A legjobb könyvek egyáltalán nem olyan gondolatokról szólnak, amik benned még sosem merültek fel. Pont hogy olyasmikről van bennük szó, amiken mindig is töprengtél, csak épp sosem hitted, hogy másnak is eszébe jutottak. Amikor ezeket a könyveket elolvasod, rögtön nem érzed magad annyira egyedül a világban. Része leszel azon emberek kozmikus közösségének, akik eltűnődtek ezen a bizonyos dolgon, bármi legyen is az."

Ugye, mint már korábban említettem, gyengéim az apokaliptikus témájú könyvek, főleg azok, amelyekben valamilyen kozmikus katasztrófa van készülőben, ahogyan itt is. A Radar nevű aszteroida először csak egy jelentéktelen kék pontocska az égen, de aztán kiderül, a Halál közelít szélsebesen a Föld felé. 66,6 százalék az esély az ütközésre, ami egyet jelent a véggel. Ez adja meg a könyv alaphangulatát, ám mégsem ez a mű lényege. Sokkal többről van itt szó.

A történetet több középiskolás szereplőnk szemszögéből ismerjük meg. A legkülönfélébb emberekről szól, mégis sok bennük a közös.
Az egyik lány, Anita, ki akar törni a szülei által elképzelt jövőképből, és meg szeretné valósítani legféltettebb álmát: énekesnő szeretne lenni, amihez meg is van minden tehetsége.
Peter a sportoló, akit mindenki tökéletesnek tart, pedig ő teljesen máshogy gondolkozik magáról. Ő csak keresi a helyét, hogy mi is a dolga a világban.
Eliza imád fényképezni, de az életét beárnyékolja beteg apukája, és egy múltban történt eset, ami után mindenki pletykákat kezdett terjeszteni róla.
Andy a balhés fiú, akinek van tehetsége a zenéléshez, de rossz baráti társasága miatt állandóan valami zűrbe keveredik.

"Hiszen így vagy úgy, de minden élet egyfajta apokalipszissel ér véget."

A regény arról szól, hogyan alakul ennek a négy fiatalnak, a családjuknak és a barátainak a sorsa, amelyet beárnyékol a Radar. Megismerik egymást, barátságok szövődnek, régi szerelmek szűnnek meg és újak alakulnak. Megismerjük Peter húgát, Mizériát, akinek a fiúja a szintén balhés Bobo, nem mellesleg Andy legjobb barátja. Ők is fontos részei a cselekményszálnak.

A Radar elkezdi felemészteni minden normálisnak hitt dolgot, már értelmetlen iskolába járni, a rendőrök minden áron próbálják fenntartani a rendet, a legkisebb kihágásokat is büntetik. Minden kezd széthullani, és főszereplőink élete végzetesen összefonódik. Nehéz a regényről úgy beszélni, hogy ne spoilerezzek, és nem is szeretnék. Ezt a könyvet olvasni kell, és átélni, milyen is lennének az utolsó napok a bizonytalan vagy biztos vég előtt.

Az eredeti borító. Végtelenül egyszerű és nagyszerű, a magyar kiadásé szintén jól sikerült.

A karaktereket sikerült a szívembe zárnom, Petert már a kezdetektől, és Elizát is. Bevallom, eleinte Anitát nem annyira kedveltem, Andyt pedig még kevésbé, de a végére annyira sokat fejlődtek mindannyian, hogy már nem tudtam volna megmondani, ki is lett a kedvencem.

Aki olvasta a könyvet, az tudja, melyik jelenetre is gondolok ekkor. A szívem itt szakadt meg.

A regény vége kiváltott belőlem egy kisebbfajta sokkot, mert olyan tökéletesre sikerült, hogy másképpen nem is lett volna jó. Egy kicsit meg is kellett törölnöm a szemem a könnyektől, ami nálam ritkaságszámba megy. A könyv hihetetlenül valóságos és hiteles képet fest a sarkaiból kifordult világról. Azt kívánom, soha ne következzen be ilyesmi, de ha netán mégis megtörténne, szerintem az így történne meg, ahogy az író leírta.

Ajánlom mindenkinek, nem olyan hosszú könyv, de megéri elolvasni, mert súlyos mondanivalója van és hatalmas élményt nyújt. Nem tudhatjuk, mennyi napunk van hátra, nem tudhatjuk, hogy valaha eltalál-e minket egy űrből jövő objektum, ami a kihalás szélére sodor minket, de azt igen, hogy ha most ezt olvasod, az azt jelenti, hogy itt vagy és élsz. Ami már önmagában is egy hatalmas ajándék. Becsüljük meg, élvezzük ki, (és olvassuk el ezt a könyvet).

Köszönöm szépen a kiadónak, hogy elolvashattam. :)