Veres Attila - Odakint ​sötétebb - Renike kritikája

Sziasztok! Jól figyeljetek, mert ma olyan könyvről mondom el a véleményemet, ami felkúszott a képzeletbeli dobogóm első helyére, a Gordonka mellé. Bizony, elérkezett ez a nap is, és Gordonka már örült neki szerintem, hogy kapott egy kis társaságot a csúcsok csúcsán. Bár a két könyvet nem lehet összehasonlítani, mert teljesen más a témájuk, de a szívemet mindkettő ugyanúgy elrabolta.
Köszönöm szépen az írónak és a kiadónak, hogy lehetővé tették számomra az elolvasását.
Attila, azt külön szeretném megköszönni neked, hogy megírtad a könyvet és minden elismerésem, mert ilyen fantáziával és tehetséggel csak nagyon kevesen rendelkeznek, mint te. Gratulálok és le a kalappal.

Alapadatok a könyvről:

Írta:  Veres Attila
Címe: Odakint ​sötétebb
Kiadta:  Agave Könyvek
Mikor?: 2017
Hány oldal?: 266
Fülszöveg: 1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.

Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?
Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt.

Éreztétek már azt olvasás közben, hogy a könyvet, amit a kezetekben tartotok, azt nektek írták? Mert én így éreztem az Odakint sötétebb olvasása közben.

Már a borító szerelem volt első látásra, és a könyv elolvasása után kijelenthetem, hogy ennél jobban el sem találhatták volna.

Könyv pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Már az első oldalak magával ragadtak. Gábor egy olyan főszereplő, akivel könnyű volt azonosulni. Hamar belerázódtam a történetbe, elég volt hozzá pár oldal.

Mint azt a fülszövegben olvashattátok, 1983-ban rejtélyes lények jelentek meg a magyarországi erdőkben. Az emberek eleinte irtották a cellofoidaként elnevezett állatokat, de később mindent megtettek azért, hogy megvédjék a fennmaradt példányokat. A történet ott kezdődik, hogy Gábor új helyen kezd dolgozni: egy olyan telepen, ahol ezeket a lényeket gondozzák. Senki sem gondolhatta előre, hogy ezzel olyan események veszik kezdetét, amire nem voltunk felkészülve.

"Engem nézett. A szemei, mint két darabka a legsötétebb éjfélből."

A regénynek nagyon erős a hangulata. Fokozatosan derülnek ki a titkok, egyre furcsább és furcsább dolgok történnek, amelyekre a magyarázatok mindennél bizarrabbak és félelmetesebbek. Itt aztán komolyan kell venni a tábortűznél elsuttogott rémtörténeteket, mert akármelyik pillanatban a te életed is ilyen rémálommá válhat. Okosan van felépítve az egész könyv, ámultam a csodálattól, némelyik jelenetnél még a hideg is kirázott. Olyan fordulatok voltak benne, amikre nem számítottam. És a végét sem tudtam előre kikövetkeztetni, mert az utolsó oldalig pörgött a cselekmény. Izgultam, hogy mi lesz a szereplők sorsa, szinte le sem tudtam tenni a könyvet, amíg meg nem kaptam a válaszokat. A befejezés tökéletes lett. Itt sóhajtozok most is, hogy mennyire szerettem. Olvasás közben a családom agyára mentem, mert mindenhová hurcoltam magammal a könyvet és azt mondogattam nekik, mennyire is szeretem a történetet. Szegények, a századik alkalom után kezdték elveszíteni a türelmüket.

Kellett pár nap, hogy magamhoz térjek, mert ilyen élményt nekem könyv még nem is nyújtott, mint az Odakint sötétebb. Imádom a szürrealista filmeket/könyveket/játékokat, és annyira boldog vagyok, hogy megtalálhattam ezt a történetet és kibővülhetett a kicsike listám egy ilyen szép darabbal. Mintha a helyére került volna minden.

"Nagyapám mindig azt mondta, a napok olyanok, mint az emberek: csak addig léteznek, amíg emlékszünk rájuk."

Minden karakter kellően kidolgozott volt, Gábor mellett Szabolcs és Lena lettek a kedvenceim. Na és persze Babyface Nelson. Hogy ő kicsoda, azt nem árulhatom el, de ha elkezditek olvasni, hamar megismerkedhettek vele. Persze a "barátait" is imádtam, de a kedvencem ő lett

A cellofoidákról spoilermentesen annyit szeretnék elmondani, hogy nagyon el lettek találva. És amikor kiderült az igazság róluk, leesett az állam.

A könyvben szerepelt a kedvenc szavam is, az eseményhorizont. Tudom, fura vagyok, amiért ez a kedvenc szavam, de ennek külön örültem. Ebből is látszik, hogy komolyan nekem íródott. Nem vicc!

Mindenkinek ajánlom a könyvet, mert maradandó élményt fog hagyni bennetek. Megköszönni ráértek utána is. Itt tudjátok megrendelni: katt!

Én már meg is rendeltem a szerző nemrég megjelent novelláskötetét, az Éjféli iskolákat. Alig várom, hogy elolvassam. Már most tudom, hogy imádni fogom. És a következőt is, meg a következőt is. Én megérzem az ilyesmit. Mindenre vevő vagyok, amit Attila ír. Mert az rossz nem lehet.